Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Bucsi Réka Solar Walk című munkájáért elnyerte az Audi Short Film Awardot.
Átadták a díjakat a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválján. A rövidfilmes szekcióban visszatérő versenyzőként szerepelt Bucsi Réka Solar Walk című animációs filmjével, a 2016-ban bemutatott Love és a 2014-ben a német fesztiválon debütált Symphony no. 42 című munka után.
A különleges mű a Naprendszer rejtélyeit kutatja. A Solar Walk eredetileg az Aarhus Jazz Orchestra egyik koncertjének háttéranimációjaként készült, Bucsi Réka ebből vágott össze egy 21 perces, fesztiváloztatásra szánt verziót, mely új hangsávot kapott: a zörejeket Lukács Péter Benjámin készítette, a zenét pedig a dán Mads Vadsholt szerezte.
A Solar Walk koncertfilm világpremierje Dániában, a Viborgi Animációs Filmfesztiválon volt még 2017 szeptemberben, ahol álló tapssal jutalmazta a filmet a közönség.
A legjobb filmnek járó Arany Medvét (melyet tavaly Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről nyert el) idén Adina Pintilie, elsőfilmes román rendezőnő Touch Me Not (Ne érints meg) című alkotása kapta.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.