szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A poharakba már tavaszi szelek fújnak és tizenhét, főként balatoni borászatot terelnek a Borkikötőbe, egészen pontosan a balatonfüredi Silver udvarba. Borászatok és borkedvelők, Balaton-fanok, gasztronauták randevúja március 15-én sétáló borkostoló keretében.

 S ez nem kacsa, hiszen a randi fókuszpontja a Nem Kacsa étterem. Most igazán  képet kaphatunk arról, mit tud a terroir a Szent György-hegytől Csopakig, és megismerhetjük a Balaton fehér és vörös arcát egyaránt. Ritka vagy soha nem is hallott fajtákon, különleges tételeken keresztül, de lesz kakukktojás, azaz kakukkpoharazás is, lehorgonyoz a Borkikötőben egy pannonhalmi és egy dél-balatoni borászat is.

 

agricolae.eu

A Borkikötőben persze éhesen sem maradhat senki, sőt. Elek Balázs, a balatonfüredi Bistro Sparhelt séfje a válogatott borokhoz különleges falatokat, harapnivalókat készít, lehet "tesztelni", miként illenek-e egymáshoz.

 

A résztvevő pincészetek:

 Thetis birtokA  görög tengeristennőről elnevezett borászat talán a legfiatalabb a Balatonfüred-Csopaki borvidéken.  Balatonfüreden a Bocsár-dűlőben, korszerű technológiával készülnek a borok, de valójában a balatonszőlősi Hajagos-dűlő a legértékesebb területük. A szortiment jelenleg alapvetően fehérborokból és egy vörösborból (merlot) áll. 10 hektáron dolgoznak. A Thetis a zenitet tartja meghatározó borának, de az olaszrizling, szürkebarát, sauvignon blanc, furmint és nektár is értő kezekben van. A szortiment vörös szegmense kékfrankossal, cabernet sauvignonnal és franc-nal egészül ki a jövőben. Boraik frissek, zamatosak, a hely szellemének megfelelően ásványosak. Még az út elején járnak, de pár tételük máris érmet szerzett a Vinagora borversenyen. A Thetis birtok a Borkikötő boros házigazdája. 

Cseri Pincészet - A Pannonhalmi Borvidék fiatal borászata, a borvidék egyetlen családi pincészete, amely kizárólag palackos borokat értékesít. A Borkikötőben újdonsággal is jelentkeznek, mégpedig az idehaza ritka, könnyű, lendületes, reduktív, moseli típusú rajnai rizlinggel.

2HA Szőlőbirtok és Pincészet -   A Szent-György hegyi 2HA valójában 4Ha, hiszen Török Csaba 2 hektár fehér és 2 hektár kékszőlő termést dolgoz fel, a szortiment mégis a vörösborok felé billen. A tulajdonos-borász ezzel a filoxéravész előtti Balaton-felvidéki hagyományokat igyekszik kifejezésre juttatni. A Tabunellos angiovese mellett a cabernet és shiraz viszi a prímet a szortimentben az olaszrizling és a pinot gris (szürkebarát) előtt.

 Csendes Dűlő Szőlőbirtok - Kis ékszerdoboz az Örsi-hegyen.3 hektáron négy fajtát művel kézműves gondossággal Molnár Júlia Dóra és édesanyja. A hárslevelűről bebizonyították, hogy Badacsonyban is fantasztikus bort ad. Kéknyelűjük és olaszrizlingjük figyelemre méltó. 

Sabar Borház - Milyen jó lenne, ha minden álom úgy teljesülne, ahogy Ádám Gábor közgazdászé, aki 2009-ben, Káptalantótiban keltette életre ezt a kis pincészetet. Nevét a falu határában emelkedő Sabar-hegytől kölcsönözte: bár kicsi (217 méter magas), mégis nagy benne a potenciál. Ádám Gábor és csapata 7 hektárt művel a Sabar-dűlőben és a Bács-hegy déli lejtőjén, illetve vásárol fel szőlőt a Badacsonyi borvidékről, amelynek a Sabar-hegy is szerves része. A Borkikötőbe a 2017-es Kékfrankos roséval, a 2016-os Olaszrizling hegyborral, a 2016-os Pinot Gris-vel, a 2016-os Hegyvölgy Rajnai rizlinggel és még egy-két ritka tétellel jönnek. 

 Liszkay Borkúria - Bordeaux-i típusú vörösborok Monoszlóról, a Káli-medence keleti kapujából. Azt tudtuk, hogy a filoxéra vész előtt a Balaton-felvidéken a kékszőlő is őshonosnak számított, de arról sokáig fogalmunk sem volt, hogy a térségben a villányival vagy a szekszárdival vetélkedő minőségben lehet vörösbort készíteni. Az addig szinte  "feltérképezetlen" területet  Liszkay Mihály fedezte föl valamikor a 2000-es évek közepe táján. Azóta híressé vált a Liszkay Borkúria, amelynek tulajdonosa nemcsak a borok, hanem a zene szerelmese is. A Borkikötőben talán még zongorázni is fog. A vörösborai biztosan ott lesznek.

Gyukli Pince - Számukra alap az ökológiai egyensúly megteremtése, a szőlőültetvények egészségének fenntarthatósága, ezért a borkészítés során tartózkodnak a kemikáliák használatától. Hitvallásuk: „Boraink készítése apró felelősségvállalás a környezetünk és egészségünk érdekében”. Boraikat kóstolva egyértelmű, hogy hosszú távon az ökológiai gazdálkodás az igazán járható út. A világfajták mellett a magyar fajtákra is nagy gondot fordítanak. Amit biztosan kóstolhatunk a Borkikötőben, az a Grandioso cabernet sauvignon, a gyöngyöző Gyusecco és a Szuperhold nevű prémium Olaszrizling. 

Garamvári pezsgők - A Borkikötő egyik kakukktojása, de csak zért, mert ezúttal nem dél-balatoni boraival, hanem kizárólag pezsgőivel érkezik. Garamvári Vencelnek oroszlánrésze van a hazai pezsgőkultúra megteremtésében. 1996-ban vásárolta meg az 1897-es alapítású Palugyai pincét Budafokon, ahol a pezsgőkészítésnek komoly hagyományai voltak. Garamvári a champagne-i iskola pezsgőgyártási metódusát követi, de nem szolgaian másolja. Már csak azért sem, mert a klasszikus champagne-i fajták (chardonnay, pinot noir) mellett hazai szőlőkből készíti a pezsgőit. Ugyanarra a felismerésre jutott, mint a spanyolok a cava kapcsán, akik szintén a saját szőlőfajtákkal teszik egyedivé bubisaikat. Garamvári szortimentjében ott a furmint, a hárslevelű, a királyleányka vagy az irsai olivér. 

Kecze-Hady Kézműves Pincészet - A kézműves jelző itt nem marketingfogás, hanem mélyről jövő meggyőződés és mindennapi gyakorlat. A Tihanyi-félsziget tövében Aszófő az egyik legmelegebb északi parti bortermő hely. Forró, aszályos nyarak jellemzik a dűlők vulkanikus, mészkőben gazdag, agyagos talaján terem a szőlő. A négy hektáron a Kecze-Hady család olaszrizlinget, rizlingszilvánit, chardonnay-t, kékoportót, cabernet franc-t és cabernet sauvignont művel nagy odafigyeléssel, kézműves módszerrel és szellemiséggel. Rovar- és gyomirtó szert nem alkalmaznak, sem fajélesztőt, sem enzimeket. Nem préselnek, nem szűrnek, kénből is a legkevesebbet használják. Egyedi borok, érdemes megismerni őket.

 Gilvesy Pincészet - A Kanadából hazaszármazott Gilvesy Róbert a kilencvenes évek elején szeretett bele a Szent György-hegyen fekvő romos Esterházy-présházba. Építésznek tanult, a saját tervei alapján keltette új életre a több mint 200 éves pincészetet, ahonnan nem mellesleg az egyik legszebb panoráma nyílik a Balatonra. Borai a hagyomány és a modern technológia ötvözetei, mindegyik magában hordozza termőhely lenyomatát. Rajnai rizling, sauvignon blanc, olaszrizling és szürkebarát mellett most már a kékfrankos is a szortiment része. 

Laposa birtok  - Egyike azoknak a családi pincészeteknek, melyek igen sokat tettek a badacsonyi borvidékért. Anno dr. Laposa József és felesége mondhatni hobbiborászatként építgette a birtokot, ami bő két évtized alatt a régió markáns pincészetévé vált.   Három gyermekük közül kettő elköteleződött a szőlő és bor mellett. Bence irányítja a birtokot, Zsófia az egyedi borokat készíti. Stílusukban ott a termőhely bazaltos ásványisága és poétikus eleganciája. Óriási szerepük van abban, hogy az olaszrizling visszakapta becsületét. De érdemes megkóstolni a többi fajtát is.

A Pántlika Pincészet - 40 hektár szőlőt művelnek Dörgicse és Balatonakali környékén. Ügyesen ötvözik a modern és hagyományos technológiákat,  sikeresen eleget téve a piac kihívásainak, bizonyítják ezt a különböző versenyeken elért eredmények is. Széles fajtaválasztékukban fontos szerep jut az olaszrizlingnek, mint a régió emblematikus fajtájának, a szortiment része az irsai olivér, a chardonnay, a sauvignon és pinot blanc, a szürkebarát, a sárgamuskotály és a juhfark. Kékszőlők közül a bordeaux-i fajták mellett kékfrankos és zweigelt dominál. A hétköznapi beszélgetések, lazítások jó ár-érték arányú borai mellett emlékezetes, hordós érlelésű prémium tételeket és készítenek.   

Petrányi pince - Tizenhét évvel ezelőtt  szüreteltek először Csopak felső  részén, a Szita-hegyi dűlőben. Azóta igyekeznek kiismerni mind jobban a terroir adottságait, és a  felismerésekből finom borok születnek. Büszkén vállalják a kézműves jelzőt, ami náluk elsősorban azt jelenti, hogy nem siettetik a bor fejlődésést technológiai beavatkozásokkal, legyen szó hosszan érlelt vagy friss tételekről. Az olaszrizling a névjegyük, de van furmintjuk, traminijük is. A Balaton vörös arcát is hitelesen tudják megmutatni, hiszen a 19. században errefelé több volt a kékszőlő, mint a fehér. Úgyhogy szortimentjükben ott Merlot-Kékfrankos cuvée, a cabernet sauvignon és a syrah is.   

Spiegelberg Kézműves Borpince  - Spiegelberg István sose tanulta semmilyen iskolában a borászkodást. Berlinben született (német apa, magyar anya), de gyerekként sokszor nyaralt a nagyinál, aki Somló közelében lakott. Először csak egy nyaralót akart a hegyen. Aztán egy kis szőlőt. És onnan már nem volt megállás, bort kellett készítenie. A Szent Ilona-dűlőben alapította pincészetét 1993-ban, 2004-ben palackozta első kereskedelmi forgalomba kerülő tételét. Hosszan érleli borait hordóban és palackban egyaránt,még  gregorián zene mellett! Hagyományos fajtákkal dolgozik: olaszrizling, hárslevelű, juhfark, furmint, chardonnay.

Dobosi Pincészet  - A pincészet és vendégház több száz éves múltra visszatekintő családi vállalkozás a Nivegy-völgyben. 26,5 hektár szőlőt művelnek Szentantalfán, ebből 1,5 hektárt Balatonfüreden. Kizárólag bioborokat készítenek, gyümölcsös-ásványos ízükben tisztán tükröződnek a termőhely sajátosságai. Boraik ár-érték aránya verhetetlen. A Borkikötőbe  két olaszrizlinget, egy kékfrankos rozét és egy vörös cuvée-t hoznak. 

Szent Donát Birtok  - Kovácsék családi vállalkozása apai-anyai ágon száz évekre visszamenően kötődik a szőlőhöz-borhoz. 1994-ben alapították Csopakon a Szent Donát pincészetet, amit a három testvér közül -  az étteremmel együtt  - Kovács Tamás vezet. A Csopaki Kódex megszületésében oroszlánrészük volt. Paloznakon és Tihanyban is vannak területeik. A klasszikus Csopak hegy- és Kódex dűlőválogatások mellett a 2013-as évjárattól készülnek a Szent Donát MÁRGA és MAGMA talajválogatásai. Fő fajtáik az olaszrizling, furmint, kékfrankos, amiket három kategóriában: talajsztori, hegyborok, dűlőborok tudnak megmutatni.   

von Beöthy pince  - A tulajdonos kalandos élet után tért haza Magyarországra és telepedett le a Csobáncon, ahová gyerekkori emlékek fűzik. A 90-es évek közepén kezdett kisebb területeket vásárolni a hegyen, ma a 15 hektárból közel a fele terem szőlőt. De milyet! von Beöthy szentül hisz a biogazdálkodásban és csak abban. Ennek szellemében készíti fantasztikusan tiszta, a terroir minden rezdülését visszaverő borait. Legnagyobb szerelme a pinot noir.

 ( Jegyinformáció: itt  

  

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!