szerző:
hvg.hu

Egy jó magas erkölcsi piedesztálról.

Az Origo egy pszichopedagógusra bízta Orbán Viktor népesedéspolitikai manifesztumának értő tolmácsolását, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a boldogság záloga a gyerek, és hogy hol kell keresni a bűnbakot, amiért ezt sokan mégsem képesek belátni. Mert hogy a gyerekvállalás ügyében

a kormány kész megállapodni, de a tinder-generációról ez kevésbé mondható el.

Az írásból úgy tűnik, felkészülhetünk arra, hogy a következő években a tinder-generáció lesz az új szitokszó. Ha pedig igazán rákapcsol a gyerekcsináló propaganda, még az is könnyen lehet, hogy a tinderező lesz az új migráns. Mert mi a gond a szakértő szerint ezzel a „felnövekvő – húszas éveit lassan elhagyó – generációs csoporttal”? Igen, az, hogy nem csinál gyereket. Egész pontosan úgy gondolja, hogy a gyerMekvállalás egyre kevésbé divat. (Az m betűt csak azért emeltük ki, hogy meglegyen a letűnt korok hangulata.)

©

A tinder-generációhoz tartozókról a szakértő tudja azt is, hogy ők „előre megfontolt szándékkal” nem alapítanak családot, és szerinte az, aki azt mondja, nem szül gyereket, csak azért nem vállalja a „gyerekcsinálást” (ami pedig ma már az igazi lázadás!), mert nem akar lemondani az „avocado-toastról”, a kétnaponta bulizásról és persze mi másról még: a „minden évben új iphoneról” (sic).

Ha reméltük is, hogy lesz érdemi társdalmi párbeszéd a gyerekvállalás ügyében, az ilyen írások után ez azonnal szertefoszlik. Mert most nagyon úgy tűnik, hogy a népességfogyás miatt kialakuló pánikban már nemcsak a gyerekvállalásba akarnak beleszólni, hanem abba is, hogy milyen kapcsolatból/ban szülessen ez a gyerek, és a gyerek szülei mihez tartsák magukat. Mintha tinderezőből nem lehetne szülő! Mintha gyerek mellett nem lehetne avocadós pirítóst enni! És persze: vagy gyerek, vagy buli, egy szülőnek már nem jár a szórakozás! Ezek azért elég merev keretek ahhoz, hogy minden szülő- és nemzőképes állampolgár beleférjen.

A gyerekvállaláshoz felelősség és bátorság kell, írja a szerző, de ez távolról sem jelenti azt, hogy a gyereket nem vállalók felelőtlenek vagy gyávák lennének. Nem az ilyen ujjal mutogatás és mocskolódás fogja megdobni a születések számát. Ha a kormány és a kormánymédia úgy gondolja, hogy tényleg az erkölcsi kioktatás a legcélravezetőbb demográfiai politika, akkor ez a megállapodás aligha fog összejönni Orbán Viktornak.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gifeket, videókat.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

És akkor jött a nagy fekete autó: már rendelhető a Putyin-limuzin polgári változata

És akkor jött a nagy fekete autó: már rendelhető a Putyin-limuzin polgári változata

Lehet, hogy ez egy kínai BMW-koppintás, de nem néz ki rosszabbul

Lehet, hogy ez egy kínai BMW-koppintás, de nem néz ki rosszabbul

Brüsszel 2,2 millió euróval támogatja a sajtószabadságot

Brüsszel 2,2 millió euróval támogatja a sajtószabadságot

Videó: Zebrán pördült meg egy fékező autós Kazincbarcikán

Videó: Zebrán pördült meg egy fékező autós Kazincbarcikán

Nagyobb biztonságot ígért a WhatsApp, de épp az ellenkezője történt

Nagyobb biztonságot ígért a WhatsApp, de épp az ellenkezője történt

Minőségi hibák miatt bezárták a világ legnagyobb Nutella-gyárát

Minőségi hibák miatt bezárták a világ legnagyobb Nutella-gyárát