Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Egyelőre csak egy TV2-ős munkája biztos.
Négy év után távozik az MTVA-tól Tatár Csilla, akivel 16 év állandó szerződés után először fordul elő, hogy nem egy csatorna alkalmazottja – írja a Blikk. A műsorvezető jövőbeli terveiről eddig csak annyi tudható, hogy szerepel majd a TV2 Csak show és más semmi című produkciójában.
A lap ugyanakkor azt írja, hogy Tatás Csilla szeretett volna újra képernyőre kerülni a közszolgálati tévén, le is forgatott egy úgynevezett próbaadást a csatornának. A Blikk úgy tudja, hogy az új beszélgetős műsorának az ötletét a nyár végén el is fogadta a vezetőség. Annak, hogy mégsem történt előrelépés az ügyben, a Blikk szerint anyagi okai voltak. Tévés források szerint Tatár Csilla végül ezért döntött úgy, hogy otthagyja a csatornát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.