A terhességmegszakítás és a "kegyes halál" ellen tüntettek Párizsban

Néhány ezren voltak.

  • MTI MTI
A terhességmegszakítás és a

A terhességmegszakítás és az úgynevezett kegyes halál, az eutanázia ellen tüntettek pár ezren Párizsban.

A demonstrálók - közlésük szerint - bírják Ferenc pápa és néhány francia érsek támogatását. A szervezők felszólították az orvosokat arra, hogy "engedjenek lelkiismeretük ellenkezésének", és hagyjanak fel az abortuszokkal.

Franciaországban évente mintegy 200 ezer művi terhességmegszakítást végeznek.

A tüntetők követelték azt is, hogy Franciaországban a jövőben se engedélyezzék az eutanáziát, és továbbra se kaphassanak orvosi segítséget egyedülálló nők, vagy leszbikus párok megtermékenyülésükhöz.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.