„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Szerdán lép életbe Bruneiben a törvény, amely halálra kövezéssel bünteti a melegeket.
A szigorított büntető törvénykönyv szerint megkövezéssel büntetik a melegeket és a házasságtörőket, a tolvajokra pedig kézlevágás vár. Az erőszaktevők halálbüntetéssel számolhatnak, csakúgy, mint a rablók és Mohamed próféta becsmérlői. Az abortuszért pedig korbácsolás jár.
A homoszexualitás már eddig is illegális volt a délkelet-ázsiai országban, és akár tíz év börtönnel is büntették.
„Egyszer csak felébredsz, és rájössz, hogy a szomszédaid, a családod, vagy akár az a kedves öreg nő, aki rákot árul az út szélén, tulajdonképpen nem gondolja azt, hogy ember vagy, és teljesen rendben van azzal, hogy halálra köveznek” – mondta a BBC-nek egy meleg férfi. Az új büntetésekről szóló kiegészítések a gyerekekre is vonatkoznának, ugyanis az iszlám vallás leggyakoribb értelmezése szerint ők a szexuális érettség korába lépve jogi értelemben is felnőtté válnak. Vallástudósok többsége ezt a kort fiúknál nagyjából tizenöt, kislányoknál kilenc évre teszi.
Az ENSZ emberi jogi főbiztosának a hivatala kegyetlennek és embertelennek nevezte a törvényeket. A brunei szultán 2014-ben vezette be az iszlám törvénykezés, a saría rendelkezéseit az ország jogrendjébe, hogy erősítse a vallás befolyását az apró olajmonarchiában. A mindössze 400 ezer lakosú délkelet-ázsiai ország régóta ismert konzervatív vallási törvényeiről, amelyek a többi között tiltják az alkohol árusítását is.
A törvénykönyv módosítása ellen jogvédő szervezeteken és politikusokon kívül olyan hírességek is tiltakoztak, mint George Clooney amerikai színész és Elton John brit énekes. Clooney a brunei szultán tulajdonában álló The Brunei Investment Company luxusszállói – például a Los Angeles-i Beverly Hills Hotel, a londoni Dorchester és a párizsi Plaza Athénée – bojkottjára szólított fel.
(Képünkön a brunei szultán.)
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.