Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#saria

hvg.hu Világ

Tálibok: Nem akarjuk, hogy bárki elhagyja Afganisztánt

Megtartották a tálibok az első sajtótájékoztatójukat, miután átvették a hatalmat Afganisztánban. A szóvivőjük szerint a nők dolgozhatnak és tanulhatnak majd, de a jogaikat a saría szerint határozzák meg. Azt tagadják, hogy az al-Káida jelen lenne az országban.

hvg.hu Gazdaság

Jöhet a bankoknál az „iszlám ablak”

Az iszlám tiltja, hogy hívei kamatot fizessenek vagy elfogadjanak, mert azt a sátán művének tartják. Ez komoly kihívás elé állítja a bankokat, tekintve, hogy a világ közel ötöde iszlám. Azonban van egy jól bevált módszer, amit most az indiai jegybank is szorgalmaz.

MTI Világ

Halálra köveztek egy nőt Jemenben

Az al-Kaida vérszomjas arab-félszigeti szárnyának tagjai vasárnap gödröt ástak a prostitúcióval és hűtlenséggel vádolt nőnek, és halálra kövezték. A kövezésen egy újságíró is részt vett, mint mondta, tilos volt felvételeket készíteni a brutális kivégzésről.

MTI Világ

Ártatlan nőt lincseltek meg és égettek el Kabulban

Farhundát Korán-égetéssel vádolták, majd az afgán főváros központjában agyonverték és megégették. A lincselők közül 13 embert, köztük 8 rendőrtisztet őrizetbe vettek. Az ártatlanul kínhalált halt Farhunda koporsóját nők vitték a vállukon.

MTI Világ

Terhes rokonukat köveztek halálra - halálra ítélték őket

A rendőrség nem lépett közbe, amikor férfi rokonai téglákkal agyonverték a 25 éves, pakisztáni Farzana Parvint, mert akaratuk ellenére ment férjhez. Az áldozat apját, testvérét, unokatestvérét és volt férjét szerdán halálra ítélték. A vádlottak fellebbeznek.

hvg.hu Vállalkozás

Muszlim szexbizniszbe fogott a Beate Uhse

Új piac meghódítására készül a világ egyik legismertebb szexshop-birodalma. A német Beate Uhse a muszlim fogyasztókat szemelte ki magának. A Focus Online szerint komoly lehetőségről van szó, nagyjából 1,8 milliárd muszlim találhatna a kínálatban kedvükre való termékeket.

MTI Világ

Egy halálra ítélt terhes nő megmentéséért lobbizik a KDNP

A 27 éves nőt hitehagyás miatt ítélte halálra májusban egy szudáni bíróság, figyelmen kívül hagyva a nyugati nagykövetségek felszólítását, hogy biztosítsák a szabad vallásgyakorláshoz való jogát. A nyolc hónapos terhes asszonyt húsz hónapos fiával együtt tartják fogva.

1 2 3
Trump sem tudja elvenni az árérzékeny magyar vásárlóktól a Temut és a Sheint

Trump sem tudja elvenni az árérzékeny magyar vásárlóktól a Temut és a Sheint

Ezt kapcsolhatja be a lakásában, aki kamerát semmiképp nem akar, de tudni szeretné, ha jár bent valaki

Ezt kapcsolhatja be a lakásában, aki kamerát semmiképp nem akar, de tudni szeretné, ha jár bent valaki

Megosztó a film, amelyben Daniel Craig nem Bond

Megosztó a film, amelyben Daniel Craig nem Bond

Az ukránok azt állítják, hogy ellenséges magyar kémeket lepleztek le

Az ukránok azt állítják, hogy ellenséges magyar kémeket lepleztek le

Dúró Dóra lemondott a mentelmi jogáról, miután eljárás indult ellene a plakátátragasztós akciója miatt

Dúró Dóra lemondott a mentelmi jogáról, miután eljárás indult ellene a plakátátragasztós akciója miatt

A fiatalok majdnem 60 százaléka nem érzi úgy, hogy megbecsülnék a munkahelyén

A fiatalok majdnem 60 százaléka nem érzi úgy, hogy megbecsülnék a munkahelyén

Trump az amerikai–kínai tárgyalás előtt: A 80 százalékos vám „helyesnek tűnik”

Trump az amerikai–kínai tárgyalás előtt: A 80 százalékos vám „helyesnek tűnik”

Trump sem tudja elvenni az árérzékeny magyar vásárlóktól a Temut és a Sheint

Trump sem tudja elvenni az árérzékeny magyar vásárlóktól a Temut és a Sheint

Robert Fico elutasítja az EU és Oroszország között kialakulófélben lévő vasfüggönyt

Robert Fico elutasítja az EU és Oroszország között kialakulófélben lévő vasfüggönyt

A címlapról ajánljuk