Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Idén összesen egy tankönyv közül „választhatnak” a franciatanárok, az viszont rossz.
„A 2019/20. tanévre vonatkozó tankönyvjegyzék a korábbinál is nehezebb helyzetbe hozta a francia nyelvet a közoktatásban tanító tanárokat: a következő tanévben egyetlen sorozatot, a France-Euro-Express köteteit használhatják, az immár negyedszázados, szakmailag túlhaladott, a diákok érdeklődésének fölkeltésére, motivációjuk fenntartására alig-alig alkalmas tankönyvet” – olvasható a Franciatanárok Magyarországi Egyesülete állásfoglalásában.
Hozzáteszik, a legújabb változtatás egy másik, a Quartier Libre licenc sorozatot érinti, ami szintén nem mentes a súlyos hibáktól, „de létével legalább a választás minimális lehetőségét biztosította a kollégák számára”.
Az idei központi iránymutatás ráadásul – az ingyenesség vívmányára hivatkozva – kifejezetten megtiltja az intézményvezetőknek, hogy a jegyzékben nem szereplő könyvekből – a szülők beleegyezésének birtokában – szabadon választhassanak az iskolák.
Ezt az intézkedést a Franciatanárok Magyarországi Egyesülete öncsonkításnak, a színvonalas szakmai munka legfőbb akadályának tartja, annál is inkább, mert léteznek a piacon olyan itthoni francia nyelvkönyvsorozatok, amelyek kifejezetten a középiskolás korosztály számára készültek.
„Van tehát választék! Ehhez azonban a tankönyvellátás felelős tisztségviselőinek át kellene értékelniük a tankönyvjegyzékbe kerülés gyakorlatát. Akkor, amikor a nyelvtanulás fejlesztése mindennapos téma és sürgető feladat, nem vesztegethetünk el egyetlen évet sem” – írják.
A francia szakos tanárok azt kívánják tehát, hogy már a 2019/20. tanévre vonatkozó rendelkezés újraszabályozásával vessen véget a kormány az értelmetlen uniformizálásnak.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.