Magdi anyussal készített az unokázós csalókról figyelemfelhívó videót a rendőrség
Egyre gyakoribb bűncselekményforma, hogy unokájukért aggódó nagyszülőket próbálnak becsapni bűnözők. A rendőrség videóban magyarázza el, hogyan lehet az unokázókat kiszúrni.
hvg.hu
A Barátok közt sorozatban korábban Magdi anyust játszó Fodor Zsókával készített videót a rendőrség. Az áll benne: az úgynevezett unokázós csalások közös jellemzője, hogy a bűnözők telefonon hívnak fel idős embereket. A csalók a kiszemelt áldozat hozzátartozójának (unokájának, gyermekének) adják ki magukat, vagy azt mondják, az ő megbízásából telefonálnak.
Azt állítják, hogy az unoka (gyermek) valamilyen bajba került (például autóbalesetet szenvedett vagy tartozása van), és sürgősen pénzre van szükségük. Mivel közvetlen találkozáskor könnyen kiderülne a csalás, akadályoztatására hivatkozva valakit elküldenek a pénzért, esetleg ékszerekért.
A csalók általában telefonkönyv alapján, találomra hívják fel a potenciális célpontokat, de az is előfordul, hogy előzetesen a kiszemelt áldozat lakókörnyezetében puhatolóznak, vagy a közösségi oldalakon megadott információkat felhasználva teszik hihetőbbé történetüket.
A rendőrség tanácsai arra az esetre, ha valaki ilyen hívást kap:
Járjon utána, hogy valóban baj van-e:
Tegye le a telefont, majd hívja vissza hozzátartozóját!
Tegyen fel ellenőrző kérdéseket:
„Hogy hívnak? Mikor születtél? Mikor találkoztunk utoljára?”
Ne hagyja, hogy sürgessék, próbáljon nyugodt maradni!
Egy életmentő műtét külföldön sem maradhat el, mert valaki nem tud azonnal fizetni.
Hivatalos személy nem kér pénzt:
se rendőr, se mentő, se tűzoltó.
Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, hívja azonnal a 112-es segélyhívószámot!
Ne adja meg adatait ismeretleneknek!
A rendőrség célja, hogy az elkövetési módszer tudatosításával lehetőleg senki se dőljön be a csalóknak, ezért arra hívják föl a figyelmet, beszélgessenek erről idős rokonaikkal, ismerőseikkel, mert így kisebb eséllyel csaphatják be őket.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?