Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A színész házaspár két éve közölte, kisfiuk enyhe fokozatban Down-szindrómás.
Semmit nem bántam meg abból, ami az elmúlt 42 évben történt. Egyetlenegy dolog van, amit – nem azt mondom, hogy megbántam – néha sajnálok: hogy az élet úgy hozta, hogy az emberek orrára kötöttem, az én kisfiamnak milyen a genetikája
– mondta Szinetár Dóra, a Budapesti Operett Színház színésznője az ATV Spirit Húzós című műsorában a Blikk cikke alapján. Szintár Dóra és Makranczi Zalán 2017-ben azért adtak ki közleményt arról, hogy kisfiuk enyhe fokozatban Down-szindrómás, hogy elébe menjenek a félreértéseknek és találgatásoknak, illetve hogy megakadályozzák a "micsoda szörnyűség" jellegű szalagcímeket.
Szinetár most azt mondja, sejtette, hogyan viszonyulnak az emberek itthon a mássághoz,
nagyon sokan vannak, aik rettenetesen elutasítóak, szűklátókörűek, félnek. Tudom, hogy ez az ismeretlentől való félelem, és amikor nagyon bölcs hangulatomban vagyok, iszonyúan jól meg tudom magyarázni, hogy az a szegény szerencsétlen, aki ül a számítógépe mögött, ahonnan undorító dolgokat ír, fröcsögve az én gyerekemről, annak nagyon rossz lehet
– mondta a műsorban, hozzátéve, hogy már nagyon elege van abból, hogy folyamatosan bírálják. Azt mondja, ha nem állnak ki a nyilvánosság elé a gyerek diagnózisával, az emberek nem jönnek rá, hogy a kisfiuk más.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.