Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A színpadon, fellépés közben vesztette életét egy 71 éves amerikai folkzenész, David Olney.
Egy Santa Rosa-i fesztiválon, előadás közben halt meg David Olney. A beszámolók alapján a 71 éves zenész éppen egy dal közepén járt, mikor elnézést kért, majd lehajtotta a fejét a mellkasához, becsukta a szemét, és többé nem nyitotta ki. Miután a közönség és a fesztivál szervezői észbe kaptak, hogy Olney nem csupán szünetet tart, azonnal a segítségére siettek, de ekkor már késő volt. Szívinfarktust kapott.
"David soha nem ejtette le a gitárját, nem esett le a székéről sem. A egész olyan könnyedén és szelíden történt, mint amilyen ő maga volt. Lefektettük őt, és minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy megmentsük őt, amíg a mentők odaértek. A világ egy jó embert veszített el tegnap éjjel" – számolt be a történtekről a Facebookon egy zenésztársa, Scott Miller.
Legutolsó, még befejezett fellépését a kaliforniai fesztiválon itt tudja meghallgatni:
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.