szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hogyan emlékezzünk a halottakra, akik egy bonyolult életet hagytak maguk mögött?

Nem sokkal Kobe Bryant halála után a Washington Post egyik újságírója, Felicia Sonmez felidézte a Twitteren a kosárlabda-legenda ellen 2003-ban felhozott nemierőszak-vádakat. Egy 19 éves szállodai alkalmazott jelentette fel, de Bryant azt állította, hogy minden közös megegyezéssel történt, nyilvánosan bocsánatot kért, és peren kívül meg is egyeztek végül.

A Washington Post újságírója a 15 évvel ezelőtti történet posztolása után több bejegyzést tett közzé arról is, hogy milyen durva reakciókat kapott, mintegy tízezer ember kommentelt vagy írt e-mailt neki. Egyúttal jelezte, hogy minden közszereplőre a maga teljességében kell emlékezni. (Magunk is így tettünk a cikkünkben.)

Az újságíró Twitter-bejegyzéseit azóta törölték, a Washington Post pedig felfüggesztette azzal az indokkal, hogy a posztjai megsértették az újság közösségi médiás irányelveit. Egy másik értesülés szerint viszont azért függesztették fel, mert a neki írt levelek screenshotjain nem takarta ki a neveket.

Az kétségtelen, hogy Felicia Sonmez bejegyzései hatalmas felháborodást váltottak ki, a Vox okfejtése szerint azonban arra a dilemmára is felhívja a figyelmet, hogy miként lehet emlékezni egy elhunytra a maga komplexitásában.

Bryant esetében a helyzetet tovább árnyalja, hogy a sokak által rajongott kosárlabdázó egy tragikus balesetben, fiatalon vesztette az életét, a szerencsétlenségben ráadásul meghalt a 13 éves lánya is. A család gyásza közepette érzéketlen dolognak tűnhet a 15 évvel ezelőtti nemierőszak-ügy felhánytorgatása.

Ugyanakkor a Vox szerint ez az ügy is része a narratívájának, és csak azért, mert rengeteg jó dolgot tett és ért el, nem tehetjük meg, hogy nem beszélünk az életének a sötétebb oldaláról – különösen, ha ezt újságírók teszik, akiknek a mocskos és fájdalmas ügyekre is rá kell világítaniuk.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Romániában is megjelent a koronavírus

Romániában is megjelent a koronavírus

Világversenyen szereztek dobogós helyet az ELTE joghallgatói

Világversenyen szereztek dobogós helyet az ELTE joghallgatói

Karácsony a 3-as metróról: Dolgozunk a nyaranta kialakuló tarthatatlan helyzet megoldásán

Karácsony a 3-as metróról: Dolgozunk a nyaranta kialakuló tarthatatlan helyzet megoldásán