szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szombat délután is újabb halasztásokat, újratervezéseket és intézkedéseket jelentettek be a sport világában a koronavírus-járvány miatt.

A július 4-re tervezett Balaton-átevezést augusztus 8-án tartják meg - közölte a Magyar Kajak-kenu Szövetség a Facebook-oldalán.

A francia labdarúgó-bajnokságot július végén tervezik befejezni, és párizsi remények szerint az új idény augusztus 23-án indulhat el. A L'Equipe című sportnapilap azt írta, hogy az időpontokat a futball-liga vezetése fogadta el pénteken. A mostani szezont március 13-án függesztették fel a koronavírus-járvány miatt.

Legkorábban októberben kerülhet sor a kínai labdarúgó-válogatott következő világbajnoki selejtezőire, mondta Li Tie szövetségi kapitány. A csapat 34 napig edzőtáborozott Dubajban, de végül kiderült, hogy hiába, mert Thaiföldön, zárt kapuk mögött sem lehetett megrendezni március végén a Maldív-szigetek és a Guam elleni meccseket. A kínaiak a világbajnoki selejtezősorozat második szakaszában négy mérkőzést játszottak, és ötcsapatos csoportjuk második helyén állnak.

A 2005-ben született tornászok is versenyezhetnek jövő nyáron Tokióban. A nemzetközi szövetség (FIG) szabályai szerint a tornászoknak be kell tölteniük a 16. életévüket az adott évben, hogy tagjai lehessenek a felnőtt mezőnynek, ezért a 2005-ös születésűek nem indulhattak volna az olimpián idén nyáron, a halasztás miatt azonban ők is ott lehetnek. A FIG megerősítette továbbá, hogy az elhalasztott világkupa-versenyeket és kontinentális eseményeket pótolni fogják, ráadásul ezek az olimpiai kvalifikáció részét képezik majd.

A Nemzetközi Sportlövő Szövetség (ISSF) a jövő évre halasztotta a futócéllövő világbajnokságot, amelyre június 9-19. között került volna sor a franciaországi Chateauroux-ban.

Portugál tisztségviselők megvédték Cristiano Ronaldót, miután az ötszörös aranylabdás támadót másokkal együtt látták edzeni egy futballpályán Madeirán. Ronaldo két másik emberrel együtt lőtt kapura, miközben néhány méteres távolságot tartottak egymástól. "Cristiano csak néhány percet gyakorolt, ezzel a világon senkinek sem ártott" - fogalmazott a regionális egészségügyi hatóság képviselője. Egyben rámutatott: a szabályok szerint az emberek kimehetnek edzeni mindaddig, amíg ezt nem nagy csoportokban teszik, és megtartják egymástól az egészségügyi előírásokban rögzített távolságot. Szerinte a Juventus labdarúgója megfelelt ezeknek a kritériumoknak.

Portugáliában három hete rendkívüli állapot áll fenn, és az embereknek otthon kell maradniuk, ám egyéni edzés céljából van lehetőség szabad térre menni. Az országban eddig több mint 15 ezer igazolt fertőzött mellett 435 ember életét követelte a világjárvány.

Eliud Kipchoge, a maratoni futás világcsúcstartója és olimpiai bajnoka felhívta a sportolók figyelmét, hogy a járvány idején is maradjanak edzésben, így később könnyebben elkerülhetik a sérüléseket. A kenyai atléta Kaptagatban edzőtáborozott, de az óvintézkedések miatt visszatért a családjához Eldoretbe. Kipchoge úgy fogalmazott, azok a sportolók, akik túl sokat hagynak ki, a visszatérést követően hajlamosak lesznek a sérülésekre.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!