Lakatos Mónika a világzene legnagyobb kitüntetését kapja

A WOMEX világzenei díját ítélték a magyar cigány származású énekesnőnek.

  • hvg.hu hvg.hu
Lakatos Mónika a világzene legnagyobb kitüntetését kapja

Lakatos Mónika kapja idén a világzene legnagyobb kitüntetését, a WOMEX Artist Award életműdíjat. Az énekesnő a méltán híres nagyecsedi oláh cigány közösség kiemelkedő alakja, aki három formációban és szólóénekesként is lélegzetelállító tehetségről, szakmai alázatról tett tanúbizonyságot. Több évtizedes munkásságát ismeri el most a nemzetközi zenei közösség. Lakatos Mónika gálakoncertje október 24-én lesz a Budapest Ritmo feat. WOMEX keretében.

Előtte azonban rendhagyó körülmények között több világzenei koncertet is meghallgathatunk majd. Október 9-10. között rendezik meg például a Budapest Ritmo Pikniket 15 ingyenes szabadtéri koncerttel. A CAFe Budapest nyitányának teljes line-upja a Budapest Ritmo Piknik weboldalán olvasható.

Bár a WOMEX nagyrészt virtuálisan fog megvalósulni, október 22–24. között jön a CAFe Budapest záróeseménye, a Budapest Ritmo feat. WOMEX, mely során a Müpa két színpadán lép majd fel négy magyar zenekar: a Dalinda, az Ötödik évszak, a Babra és a Magos Együttes.

 

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.