Mit adott nekünk 2020 és mit adhatunk mi még a hátralévő néhány hétben? A Budapest Bike Maffiának van erre egy ötlete.
hvg.hu
A december hagyományosan nemcsak az év végi őrület, esetleg elcsendesedés ideje, hanem a segítésé is. Ennek a sürgetését pedig csak fokozza a járványhelyzet. Ez a december ugyanis a hajléktalanoknak és az időseknek is más lesz, mint eddig, például azért, mert az egyre szigorodó szabályozás miatt az ellátásuk nehéz helyzetbe került. A támogatások eltűntek, az önkéntesek száma is csökkent a karantén miatt.
A Budapest Bike Maffia ezt a helyzetet mentené meg, mégpedig a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb módon: egy szendviccsel. Az akcióhoz nem kell más, mint alapanyag és segítő kéz. És közben kapunk egy esélyt arra is, hogy visszatekintsünk az idei évre, mert ahogy Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia vezetője mondja: 2020-at büszkén és méltósággal is le lehet zárni.
A december végéig tartó akció és a segítségnyújtás lehetőségeinek a részletei itt.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.