„Illetlen” sütik miatt tartóztattak le egy egyiptomi cukrászt

A cukrász péniszeket is formázott az édességekre, az egyiptomi hatóságok viszont nem voltak vevők tréfára.

  • hvg.hu hvg.hu
„Illetlen” sütik miatt tartóztattak le egy egyiptomi cukrászt

Nemi szerveket ábrázoló süteményeket készített egy egyiptomi cukrász egy exkluzív születésnapi bulira, azonban miután az azokról készült képek megjelentek a Twitteren, a hatóságok letartóztatták – írta meg a BBC. A cukrászt végül 319 dollár ellenében helyezték szabadlábra, ő tagadta, hogy szexuálisan kihívó terméket készített volna.

A Dar al-Ifta, az egyiptomi legfelsőbb vallási szervezet azonban figyelmeztetett, hogy az ilyen típusú sütemények (meg általában termékek) készítését és értékesítését tiltják az iszlám törvények. Sajtóinformációk szerint több olyan nő ellen is zajlik jelenleg nyomozás, akik részt vettek a partin.

Egy emberi jogokkal foglalkozó egyiptomi ügyvéd, Negad el Borai szerint az állam vallási okokra hivatkozva gázol bele az emberek magánszférájába. El Borai felidézett egy korábbi esetet is, amikor több egyiptomi nőt a TikTok közösségi oldalon terjedő videóik miatt hurcoltak meg a hatóságok.

(Címlapképünk illusztráció.)

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.