Ezrével mentik a tengeri teknősöket Texasban – írja az abc News. Az amerikai államot súlytó rendkívüli hideg miatt előbb egy dél-texasi, teknősökkel foglalkozó szervezet, a Sea Turtle kezdte befogadni a kihűléstől életveszélybe került állatokat.
A teknősök hidegvérű állatokként különösen érzékenyek a hidegre, mivel testhőmérsékletüket nem tudják szabályozni. Ha a víz hőmérséklete nagyjából 10 Celsius-fok alá csökken, dermedt állapotba kerülnek. Ilyenkor, bár maguknál vannak, elvesztik képességüket a mozgásra, aminek sokszor halálos sérülés vagy vízbefulladás a következménye.
A teknősmentők munkáját ellehetetlenítette az állam egészét érintő áramkimaradás. Szerdán így önkéntesek segítségét kérve egy rendezvényközpontba kezdték szállítani a teknősöket. A valamelyest fűthető South Padre Island Convention Centerben eddig 4000 példányt fogadtak az NPR szerint, további 500 állat a Sea Turtle épületében van. A szervezet munkatársai arra számítanak, hogy hamarosan még jóval több teknőst befogadhatnak.
A Texas területén élő öt teknősfaj mindegyike fenyegetett vagy veszélyeztetett fajnak számít az Egyesült Államok Hal- és Vadvédelmi Szolgálata szerint.
Azt még nem látják előre a szakemberek, hogy mikor válik lehetségessé visszaengedni az állatokat a természetbe, mivel ehhez arra lenne szükség, hogy tartósan 15 Celsius-fok felett maradjon a hőmérséklet. Egyelőre azonban csak újabb hidegfrontra van kilátás az államban.
Hóviharokkal tarkított hidegfront érte el hétfőn az Egyesült Államok déli részét, Texas szinte teljesen megbénult. Egy kint tanuló magyar egyetemista mesélte el, hogyan élik meg a váratlan helyzetet. A Kanada felől helyi idő szerint hétfő hajnalban betörő hidegfront teljesen készületlenül ért több államot is az Egyesült Államokban: Texas fővárosában, Austinban nemcsak a repülőtér forgalmát állították le - az országban összesen háromezer járatot töröltek -, de a tömegközlekedést is, a közműszolgáltatások pedig akadoznak.