szerző:
Tetszett a cikk?

Elsőfokon 2 év börtönt kapott 4 évre felfüggesztve egy 2018-as büntetőfékezésért.

Első fokon 2 év börtönbüntetésre ítélték, 4 évre felfüggesztve Berki Krisztiánt közúti veszélyeztetés és rongálás miatt. A celeb emellett 625 ezer forintos pénzbírságot is kapott, és két évre eltiltották a vezetéstől.

A II. és III. kerületi bíróság kedden délelőtt tárgyalta a celeb büntetőügyét: a vádirat szerint 2018 márciusában több KRESZ-szabály megszegése után előzött meg és fékezett le forgalmi ok nélkül álló helyzetre egy BKK-busz előtt, amely vészfékezés ellenére sem tudta elkerülni az ütközést; a buszban 2,5, a személygépkocsiban 14 millió forintos kárt okozva. Az ügyészség Berkit közúti veszélyeztetés, valamint jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás bűntettével vádolta.

hvg.hu

Mint korábban megírtuk, Berki nem ismerte el a felelősségét. A sztár hétfőn úgy emlékezett, a busz nem engedte, hogy megelőzze, majd miután mégis sikerült, rászólt a mellette ülő felesége, hogy megérkeztek az úti céljukhoz, így lefékezett, hogy le tudjon kanyarodni az útról. Berki szerint a buszsofőr „nem szimpatizált vele”, és agresszívan vezetett, azt viszont elismerte, hogy gyorsabban ment a megengedettnél az előzésnél – bár szerinte ez szabályos volt. A tárgyaláson felszólaló szakértő szerint a buszsofőr elkerülhette volna a balesetet, ha végig más intenzitással fékez, ezt a sofőr is megerősítette, mondván a vészfékezéssel az utasainak biztonságát kockáztatta volna.

hvg.hu

A keddi tárgyaláson az ügyészség képviselője úgy fogalmazott, hogy a bizonyítékok alapján Berki indokolatlanul vészfékezett, az pedig, hogy kiszúrták az úti célt, szintén nem minősül megfelelő oknak. Hozzátette, hogy a vádlott és felesége nem először jártak arra, ismerték a helyszínt, és nem életszerű, hogy elfelejtették, hová is mennek. Ha pedig – ahogy Berki állítja – azért kellett megállni, mert nagy pocsolyák voltak a szervizúton, ahova fordultak volna, akkor pláne nem volt indokolt az előzés, lévén a vizes út nagyobb óvatosságot igényel. Az ügyész kiemelte azt is, hogy a busz fékrendszere nem képes olyan hirtelen megállásra, mint a vádlott Bentley-éjé, ráadásul veszélybe is sodorta volna az utasokat a teljes megállással. A buszsofőr úgy fékezett, ahogy azt tanítják: inkább nem elkerülve a balesetet, de minimalizálva a személyi sérülések esélyét. Arra is kitért, hogy a hétfői, szakértői elemzés szerint a buszsofőr nem folyamatosan lassított, hanem amikor beért elé a gépkocsi, egy pillanatra felengedte a féket: ennek oka az lehetett, hogy nem számított a Bentley hirtelen megállására, csak lelassított arra a tempóra, amellyel eredetileg érkezett be elé Berki Krisztián. Amikor észrevette, hogy a kocsi megáll, folytatta a fékezést, de a baleset már nem volt elkerülhető – mondta a vád képviselője. Az is elhangzott, hogy azáltal, hogy Berki egy pillanaton belül már ki is szállt a kocsiból, egyértelmű, hogy számított a balesetre, és felfokozott idegállapotban volt.

Berki az ügyész szavai alatt javarészt a telefonját nyomkodta, és nem mutatott különösebb figyelmet, hasonlóan viselkedett ezután is, amikor ügyvédje ismertette az álláspontjukat. Védője szerint „azt a látszatot akarják kelteni, hogy egy pitiáner közúti konfliktus miatt” veszélybe akarta sodorni magát, feleségét, a busz utasait, és a járműveket is, ezt pedig semmi nem támasztja alá. A vádlott sosem akart büntetőfékezni, csak be akart fordulni az úti cél fel, későn észlelve, hogy egyik irányban egy bezárt kapu, másikban pedig egy átvizesedett földút állta útját, így meg kellett állnia. Ellentétben a váddal, az ügyvéd szerint Berki nem volt ideges, nem kívánta megleckéztetni a buszsofőrt, aki viszont vezetéstechnikai hibát követett el, így nem tudta elkerülni a balesetet. Berki védője állítja, nem volt sem szándékos szabályszegés, sem ok-okozati kapcsolat a vádlott cselekedetei és a baleset között. Az ügyvéd Berki minden vádpont alóli felmentését kérte, illetve enyhítő körülménynek hozta fel a celeb büntetlen előéletét, valamint hamarosan születendő második gyermekét és az ő ellátásával kapcsolatos feladatokat, amelyet nem tudna ellátni, ha letöltendő börtönbüntetésre ítélnék.

Az utolsó szó jogán Berki Krisztián ártatlannak vallotta magát: szerinte bizonyítékok támasztják alá az ártatlanságát. A balesetet sajnálja, de nem tartja magát hibásnak, és azt kérte, mentsék fel minden vádpont alól.

Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyész fellebbezett a döntés ellen, Berki ügyvédje pedig három nap gondolkodási időt kért.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!