szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerdán benyújtott törvényjavaslata az állami fenntartású egyetemek esetében is megteremti a kétszer 15 százalékos béremelés jogszabályi hátterét. A Debreceni Egyetem bázisán jön létre a Nemzeti Oltóanyaggyár.

A törvénymódosítás az alapítványi és egyházi felsőoktatási intézményekhez hasonlóan modellváltásban nem érintett, összesen hat állami egyetemen (az ELTE-n, BME-n, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a Testnevelési Egyetemen, valamint a táncművészeti, és a zeneművészeti egyetemen) is megalapozhatja az idén ősszel és jövő januárban két ütemben megvalósuló, harminc százalékot meghaladó béremelést - áll az ITM közleményében.

A tervezet parlamenti elfogadásával e mellett a külföldön végzett magyarok diplomáinak elismerése egy hónapra rövidülhet le. A kormány már dolgozik a folyamat ingyenessé tételén is.

Változnának a doktori képzés feltételei is. A doktoranduszok a legmagasabb szintű posztgraduális képzésen már a mesterképzés utolsó évében tehetnének lendületes tudományos, kutatás-fejlesztési pályakezdésükért.

A tervezet szerint a továbbiakban Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemként működhet tovább a Testnevelési Egyetem.

Újdonság, hogy a Debreceni Egyetem ellátandó közfeladatai közé kerülhet a hazai vakcina-előállítás kutatás-fejlesztési és gyártástechnológiai tudásának fejlesztése. Az intézmény bázisán jön létre a működését jövőre megkezdő Nemzeti Oltóanyaggyár a hajdú-bihari megyeszékhelyen.

Az ITM közleménye szerint 2021-ben a GDP közel 1,3 százaléka hasznosul az egyetemeken. Jövőre a több mint 1000 milliárd forintos fejlesztési forrásokat is beleértve ez az arány 1,9 százalék közelébe nő, hazánk a felsőoktatási ráfordításokban így éllovasnak számít Európában.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Lengyel Tibor Itthon

Már főigazgatója is van a nem létező Fudan Egyetemet fenntartó alapítványnak

Palkovics László miniszter részben egy korábbi helyettes államtitkárnak engedte át az irányítást, de maradt a kuratórium elnöke. A fenntartó alapítványnak egyelőre nincs mit fenntartani, mivel a kínai egyetem budapesti kampusza nem létezik: a kormány népszavazást ígért róla – a főpolgármester el is indított egyet –, de ettől függetlenül már nagy lépésekkel készítik elő a beruházást.