Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Ezra Blount vasárnapig kómában volt.
Belehalt sérüléseibe Ezra Blount, az a kilenc éves fiú, akit Travis Scott november ötödikei koncertjén sodort el a tömeg – írja a The Guardian. Blount a tizedik áldozata a tragédiának, vasárnapig mesterséges kómában tartották.
A fiú édesapja, Treston Blount elmondta, hogy Ezra a nyakában ült, amikor a lökdösődés kezdődött. Ő eszméletét vesztette és miután magához tért, sehol nem találta a fiát, Ezra csak a kórházban került elő újra. A fiú testén rúgásnyomok voltak, összetaposták, valamint megsérült a veséje, mája és feje is. Blounték beperelték a szervezőket, egymillió dollárt követelnek.
Travis Scott Astroworld nevű fesztiválján pánik alakult ki, egyelőre ismeretlen okokból, az emberek összetaposták egymást, nyolcan a helyszínen életüket veszítették, több százan pedig megsérültek. Többen jelezték, hogy a show-t a tülekedés közben le kellene állítani, azonban ezekre a jelzésekre sem a rapper, sem a stábja nem reagált. A tragédiáról itt írtunk bővebben:
Travis Scott | hvg.hu
(null)
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.