Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Pár napja azt mondta, véget ér a karrierje a forgatási tragédia után, de nem érdekli.
Alec Baldwin törölte a hivatalos Twitter-csatornáját, az @AlecBaldwin-fiók már nem elérhető. A színésznek van egy másik fiókja is, amely még aktív, de azt több mint egy éve nem használta.
A most törölt csatorna volt az, amelyen először tett közzé nyilatkozatot azok után, hogy október 21-én a Rust című film forgatásán a fegyveréből leadott lövés halálosan megsebesítette Halyna Hutchins operatőrt. Hutchins később a kórházban belehalt a sérülésbe.
A Rust című film forgatásán történt tragikus baleset után először adott interjút néhány nappal ezelőtt Baldwin. A színész George Stephanopoulosnak, az ABC riporterének többek között elmondta, lehet, hogy véget ér a karrierje az eset után, de nem érdekli.
Lehet, hogy a tragikus lövés után véget ér Alec Baldwin karrierje, de a színészt nem érdekli
Kóbor Jánossal, az Omega együttes frontemberével a HVG 1999-ben készített portréinterjút. A Kossuth- és Liszt-díjas popikonra emlékezve ezt közöljük most újra, változtatás nélkül.
Baldwin arról is beszélt, hogy az október 21-i új-mexikói incidens során „nem húzta meg” a ravaszt, valaki éles lőszert tett a fegyverbe, de nem ő volt az.
A Twitter-fiókját három nappal az interjú után törölte.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.