szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A televízió műsorában már szerepel a Gyurcsány-film.

Bár hivatalos közlemény nem érkezett, a TV2 Sajtószobájának műsortervéből kiderül, hogy január 23-án este 9.20-kor vetíti a csatorna a Keith English által rendezett, az őszödi beszéd kiszivárgása utáni utcai zavargásokról készült „politikai krimit”.

Az Elkxrtukról a legtöbbeknek nem annyira a rendező, inkább a kormányközeli producere, Kálomista Gábor ugrik be, aki a mozibemutató körül többször cenzúrát kiáltott, de ennek ellenére vagy pont ezért a tavalyi év legnézettebb magyar mozifilmje lett. Igaz, több középiskolában kötelezővé tették a diákoknak a megtekintését, az agrárkamara elnöke pedig kibérelt egy mozit, hogy a kollégái láthassák.

A Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát, valamint Hann Endrét démonizáló kurzusfilmről, amelynek 800 millió forint körüli költségvetése Kálomista Gábor szerint nagyrészt „adományokból” állt össze (tehát nem a Nemzeti Filmintézet támogatta), itt írtunk. Az összes megyei lap viszont a Magyar Nemzet kritikáját mutatta be az olvasóinak. 

Most már nem kell mozit bérelni, egyszerűen csak be kell kapcsolni a televíziót január 23-án este, és bárki megtekintheti, mi történt az alkotók szerint 2006 őszén Magyarországon.

A filmről, annak szélsőséges fogadtatásáról, utóéletéről itt írtunk. 

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!