A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Bürginek január végén veszett nyoma. Előkerülése után megetették, majd aludni ment, hétfőn pedig orvoshoz viszik.
Előkerült a Gödöllői Polgármesteri Hivatal macskája, Bürgi, teljes nevén Frau Bürgermeisterin von Gödöllő. Az állatnak január 27-én veszett nyoma, miután délután kiszökött a Mandula utcai házból, Máriabesnyőn, ahol a hivatal átépítése alatt lakott.
Most vasárnap a macska hivatalos Facebook-oldalán már arról írtak, hogy Bürgi előkerült.
Közölték, a cica evett, amely után aludni készül, hétfőn pedig orvoshoz viszik, hogy kivizsgálják, minden rendben van-e vele.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.