Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
A versenyt Dánia csapata nyerte meg.
Dalnoki Bence és csapata második lett a Bocuse d’Or európai döntőjén – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség csütörtökön. A Stand Étterem sous chefjét Nyikos Patrik segítette a debreceni IKON Étteremből, a coach pedig Széll Tamás 2016-os európai győztes volt.
A csapat a „Magyar Tavasz”, valamint „Őz Budapest” ételeket készítette el. A „Magyar tavaszhoz” három burgonyafélét használtak, ez egy vegetáriánus tányér, az „Őz Budapest” elnevezés pedig természetesen őzcombot és őzgerincet takar, kacsamájjal, gombákkal, borókával és tempura gyöngyökkel.
A csapat az európai döntőben elért sikerével egy nagyobb kihívásra is készülhet: 2023-ban a magyar csapat is részt vesz a Bocuse d’Or lyoni döntőjén.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Ezúttal 2,8-as erősségűt.
Az eddig egyetlen művéről ismert MS mester tucatnyi munkáját mutatja be a Szépművészeti Múzeum.
A színész lesz a következő Nagy Ő.