Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az Instagramon jelentette be, hogy úton van a harmadik gyereke.
Novemberben egy Los Angeles-i bíróság megszüntette a 40 éves Britney Spears 13 éven át tartó gondnokságát, így az énekesnő ismét teljes mértékben maga dönthet sorsa felett, beleértve mintegy 60 millió dollárnyira becsült vagyonát is – és a testét. Az énekes többször úgy nyilatkozott: apja visszaél vele, nem csak pénze nagy részétől fosztja meg, de olyan személyes kérdésekben sem engedi dönteni, mint hogy vállalhat-e gyereket.
Minden jel szerint Spears ezt a döntést most magához vette, egy Instagram-bejegyzése alapján ugyanis gyereket vár. Az énekes korábban is beszélt arról, hogy családot szeretne a partnerével, Sam Asgharival.
Spears és Asghari tavaly szeptemberben jegyezte el egymást. 2016-ban találkoztak, és a gondnokságról zajló bírósági tárgyaláson Spears jelezte, hogy férjhez akar menni a partneréhez, az akkori jogi helyzete azonban nem tette ezt lehetővé.
A terhességről szóló bejegyzésben Asgharit a férjének nevezi Spears, de nem világos, hogy összeházasodtak-e.
Britney Spearsnek van már két gyereke a volt férjétől, Kevin Federline-tól, Sean és Jayden.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.