Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Little Amal (az Amal arabul reményt jelent) egy szíriai kislányt mintáz. Eredetileg egy calais-i menekülttábor lakóiról szóló londoni színházi előadás egyik karaktere inspirálta, és azzal a céllal alkották meg, hogy a menekültek helyzetére hívja fel a figyelmet.
Az óriásbáb tavaly a török-szíriai határról indulva – olykor a járvány miatti lezárásokkal is megküzdve – tette meg több ezer kilométeres útját Angliáig, hogy a „kényszerű menekülés, veszteség, méltóság és remény üzenetét vigye a falvakba és városokba szerte Európában”.

Little Amal az útja során koncerteken, bulikon és workshopokon is részt vett, sőt Rómában még a pápa is megáldotta, de a legnagyobb hatást a menekültekre tette, akik magukra vagy a gyerekeikre ismertek benne.
A Guardian beszámolója szerint Little Amal most Lengyelországba utazik, hogy az ukrán háború elől elmenekült gyerekekkel találkozzon. Az óriás bábu Lublinba és Krakkóba is ellátogat majd a két város polgármesterének, valamint a lengyelországi ukrán nagykövetségnek a meghívására, hogy vigaszt és segélyadományokat nyújtson az ukrajnai háború legfiatalabb áldozatainak és családjuknak.

„Egy soha nem tapasztalt globális változás idején Amal útja a határokon, a politikán és a nyelven is átível, hogy a közös emberségünkről meséljen – és hogy garantálja, a világ nem feledkezik meg a milliónyi menekült gyermekről, akiknek mind megadatott a lehetőség, hogy gyarapítsák a közösséget, amelynek ölén remélhetőleg menedéket találnak” – nyilatkozta Amir Nizar Zuabi, a projekt művészeti vezetője.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: