Erzsébet királynő a parlamentbe nem ment el, de a lovakat semmiképp sem hagyta volna ki
Rég lehetett ennyire vidámnak látni a 96 éves brit uralkodót.
hvg.hu
Néhány nappal ezelőtt – csaknem hat évtized után először – nem a királynő nyitotta meg a brit parlament ülésszakát. II. Erzsébet mozgásszervi problémákra hivatkozva maradt távol, trónörökös fia, Károly herceg helyettesítette. Pénteken azonban már nem hagyta ki az alkalmat, hogy a kedvenc időtöltésének hódoljon: lovak közelében legyen.
Erzsébet királynő kilátogatott ugyanis a Royal Windsor Horse Show-ra, a négynapos show egyike az uralkodó legkedvesebb lovas eseményeinek.
Erzsébet gyerekkora óta lovagolt, még 94 évesen is óra pattant, és áprilisban, a 96. születésnapja alkalmából is lovak mellett pózolt az akkor nyilvánosságra hozott ünnepi fotón.
Az idén a platinajubileumát ünneplő királynő mozgásszervi problémái miatt több rendezvényt is lemondott az elmúlt időszakban. Erzsébet februárban koronavírus-fertőzésen is átesett. A pénteki lovas eseményen bottal jelent meg, hatalmas tapsot kapott.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.