Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az énekesnek augusztusban ismét bíróság elé kell állnia.
Harminc év börtönre ítélte a New York-i szövetségi bíróság az R&B énekes R. Kellyt – írja a CNN. A bíróság ezzel fenntartotta a tavalyi ítéletét, ami szerint a rapper szexuálisan bántalmazott és zaklatott nőket, kiskorúakat, valamint szexuális célzatú emberkereskedelemben is részt vett. Az általa vezetett bűnszervezet célja az volt, hogy nőket, sok esetben kiskorúakat szervezzen be saját szexuális igényeinek kielégítésére.
A bíróság nagyon kemény ítéletet hozott, 10 év börtön lett volna a minimumbüntetés, emellett kardoskodtak az ügyvédjei is. Az ügyészek véleménye ezzel szemben az volt, hogy a hírességnek legalább 25 évet kellene ülnie – elmondásuk szerint „érzéketlen közönyt” mutatott az áldozatai felé, megbánást pedig egyáltalán nem tanúsított.
Az öthetes brooklyni szövetségi perben több tanú is vallomást tett, akik azt állították, hogy Kelly szexuálisan és fizikailag is bántalmazta őket. A bíróság meghallgatott olyan embereket is, akik részt vettek az énekes 1994-es házasságának megszervezésében, amelyet a néhai Aaliyah énekesnővel kötött, amikor a lány még csak 15 éves volt, a férfi pedig már felnőtt.
R. Kellynek lesz még egy tárgyalása, augusztusban Chicagóban kell bíróság elé állnia, ott gyermekpornográfia lesz a vád.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.