Meghibásodott a repülője, ejtőernyővel tette le a gépet a városban a pilóta (videó)
Kreatív landolást örökítettek meg Belgiumban.
hvg.hu
Kisebb csoda folytán apróbb sérülésekkel megúszta az a pilóta, aki kreatív landolásra kényszerült Brugge külvárosában.
Múlt pénteken, délután 2 óra körül a Sint-Andries utcáit járó gyalogosok rémülten vették észre, hogy egy kisrepülő orral lefelé zuhanásba kezdett a város egy forgalmas pontja fölött. A járókelők kamerái azonban tragédia helyett csodás megmenekülést rögzíthettek: a pilóta kioldott egy ejtőernyőt, és annak fékező erejével képes volt becsapódás helyett - azonban még így is orral előre - letenni a gépét az úttestre. A formabontó landolás után a tűzoltók azonnal a helyszínre siettek, de a repülő még csak ki sem gyulladt.
A Telegraph cikke szerint a pilóta ki tudott ugrani a gépből, és csak kisebb sérüléseket szenvedett. Később azt mondta a helyi katasztrófavédelemnek, hogy meghibásodás miatt elvesztette az uralmat a repülő felett, ezért kényszerült az ernyős megoldásra. A beszámolók szerint annak ellenére, hogy egy kimondottan forgalmas kereszteződésben landolt, más jármű nem rongálódott meg, csak a gépe.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.