Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Még tart a nyomozás a péntek éjszakai verekedés ügyében, egy másik súlyos testi sértés miatt egy embert előállítottak.
Zajlik a nyomozás, de eddig nem fogták el a Szigeten történt súlyos testi sértés gyanúsítottját – válaszolta a Budapesti Rendőr-főkapitányság a hvg.hu kérdésére. A verekedés még múlt péntek éjjel történt, a mentők akkor súlyos sérüléssel szállították az áldozatot a sürgősségi osztályra.
A hvg.hu saját információi szerint az áldozat egy belga férfi volt, és már kiengedték a kórházból.
A rendőrség kedden arról adott ki közleményt, hogy garázdaság miatt öt, súlyos testi sértés miatt egy embert állítottak elő a Szigetről. Ezek szerint azonban az a súlyos testi sértés, amelyről kedden írtak, nem az volt, amelyről elterjedt a videó.
A hvg.hu írt egy másik verekedős esetről is, amikor a Sziget idején közlekedő bulihajó egyik utasát ököllel megüti egy biztonsági őr, egy másikat pedig felpofoz. Ebben az ügyben is vizsgálat indult:
Ököllel ütött meg egy fesztiválozót a biztonsági őr, de a cég szerint a bulizók támadtak rájuk
Rengetegen látták a felvételt arról, hogy a Sziget idején közlekedő bulihajó egyik utasát ököllel megüti egy biztonsági őr, egy másikat pedig felpofoz. A szervező cég érdeklődésünkre azt írta: a részeg bulizók zaklatták a női vendégeket és a személyzet női tagjait, és ők támadtak először. Az ügyben belső vizsgálat is indult.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.