Egy brit utazási iroda rendhagyó karácsonyi ajánlattal csábítja hétnapos erdélyi látogatásra a briteket, személyenként, mindössze 1500 euróért. Ám akinek megér ennyit a dolog, további ötszáz euróért három napot III. Károly király zalánpataki birtokán tölthet – írja a Főtér.ro.
A birtokon korábban a HVG is járt: a helyiek elmesélték, milyen brit uralkodó a személyes találkozásokon, és beszéltünk azzal a férfival is, aki három év könyörgés után adta el neki a házát. Mint akkor megírtuk: több mint 20 éve szeretett bele Erdélybe Károly herceg (immár III. Károly király), aki 1998-ban járt először azon a vidéken. Létrehozott egy alapítványt, amely az örökségvédelem, mezőgazdaság és a fenntartható fejlődés területén folytat oktatást, egyúttal több ingatlant is vett, köztük 2010-ben egy birtokot a Kovászna megyei Zalánpatakon.
Évente egyszer néhány napot Erdélyben tölt az eddig csak herceg, de immár angol király III. Károly, akinek a birtokát néhány éve mi is megnéztük. A helyiek elmesélték, milyen brit uralkodó a személyes találkozásokon, és beszéltünk azzal a férfivel is, aki három év könyörgés után adta el neki a házát.
Károly király vendégházait ma az erdővidéki Miklósváron parasztházakat megmentő, vendéglátással foglalkozó gróf Kálnoky Tibor és családja kezeli, aki közismerten szoros barátságban áll az uralkodóval.
A Károly király birtokának leírása szerint az autentikusan megőrzött, nagy gonddal restaurált vendégház megnyitotta kapuit a turisták számára, ráadásul – a hirdetés szerint – itt virágzik egy Európában páratlan orchidea-faj, és a birtok hátsó udvarán néha még medve is megjelenik.
Még több Élet+Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: