Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
56 évesen elhunyt a hamburgi születésű szupermodell, aki annak idején George Michael Freedom című videoklipjében is szerepelt Cindy Crawforddal, valamint többször volt a Vogue, a Harper's Bazaar, az Elle és a Marie Claire címlapjain.
Negyven év karrier után, 56 éves korában meghalt Tatjana Patitz, a 80-as és 90-es évekbeli szupermodell-nemzedék ikonikus tagja - közölte a Vogue, de a modell halálhírét a New York-i ügynöksége is megerősítette a Daily Mailnek. Halálának oka egyelőre nem ismert. Anna Wintour, a Vogue magazinok globális szerkesztőségi igazgatója azt mondta a hamburgi születésű, észt anya és német apa gyerekeként felnőtt Patitzről, hogy ő mindig is az európai sikk szimbóluma volt; mintha Romy Schneider és Monica Vitti ötvözete lett volna.
17 évesen,1983-ban próbálkozott először a modellkedéssel Stockholmban, miután a család Svédországba költözött. A legendás német divatfotós, Peter Lindbergh fedezte fel őt 1985-ben. Dolgozott a Versacénak és a Chanelnek, gyakran szerepelt a plakátokon és kifutókon, illetve olyan divatlapok címoldalain, mint a Vogue, a Harper's Bazaar, az Elle és a Marie Claire.
Szerepelt a Duran Duran és a Korn videoklipjeiben is.
Korábbi férjétől, Jason Johnsontól egy fia született.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.