Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A pár tragikus körülmények közt vesztette el az előző magzatát.
Egy koncerten jelentette be John Legend, hogy a felesége, Chrissy Teigen pénteken életet adott a harmadik gyermeküknek – írta meg a HuffPost. A párnak már van egy hatéves lánya, Luna és egy négyéves fia, Miles, a most született baba mesterséges megtermékenyítés útján fogant meg.
Chrissy Teigen korábban többször is megrázó őszinteséggel vallott arról, mit élt át, amikor 2020-ban elvesztették az előző magzatukat.
A modell, műsorvezető és gasztroceleb, aki először azt hitte, vetélése volt, az abortusz alkotmányos jogát biztosító Roe vs. Wade döntés eltörlése után döbbent rá, hogy a tragikus esemény valójában abortusz volt.
„Egy abortusz, hogy megmentsék az életem egy olyan baba helyett, akinek semmi esélye nem lett volna. De hogy őszinte legyek, egy pár hónappal ezelőttig egyáltalán nem tudatosult ez bennem” – jelentette ki korábban Teigen.
Még több Élet+Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
A vízügy állítja, csak a patak felét kotorják ki, csak egy fontos vízpótló útvonalon, és meghagyják a védett állatok búvóhelyeit.