Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Egyelőre nem tudják, mi legyen a Yeezy márkájú holmikkal.
Az Adidas 1,3 milliárd dolláros (kb. 467 milliárd forint) bevételkieséssel kalkulál, mert nem tudja eladni a Yeezy márkájú árukészletét – írja a CNN. A sportszergyártó tavaly ősszel mondta fel szerződését a Yeezy tervezőjével, a ma már Ye-ként ismert Kanye Westtel, miután többször kirekesztő és antiszemita kijelentéseket tett.
Az Adidas röviddel azután, hogy megszakította a kapcsolatot a rapperrel, azt közölte, hogy a Yeezy márkanév eltávolítása után, a saját neve alatt megpróbálja majd értékesíteni a készleteket, ami nagyjából 300 millió dollárnyi jogdíj és marketingköltség megfizetésétől óvná meg őket. Szakértők azonban már akkor arra figyelmeztettek, hogy ez nem lesz könnyű, mivel a Yeezy-holmik valahol a presztízs- és a luxustermékek között helyezkednek el. Felvetődött annak a lehetősége is, hogy megsemmisítik vagy eladományozzák őket.
A sportszercég azt is közölte, hogy 213 millió dollárnyi egyszeri költsége lesz a pénzügyi évben, ami a jelenleg a szervezeten belüli stratégiai felülvizsgálathoz kapcsolódik. A vállalat vezérigazgatója, Bjorn Gulden erről azt mondta: a számok magukért beszélnek, az Adidas jelenleg nem teljesít úgy, ahogy kellene.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.