„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A sorozat a szokásoknak megfelelően az új F1-es szezon első nagydíját megelőző héten érkezik.
A Netflix közzétette a Formula 1: Drive To Survive 5. évadának hivatalos előzetesét. A teljes sorozat február 24-én debütál a streamingszolgáltatáson.
Bár a tavalyi F1-es szezon közel sem volt olyan drámai, mint a 2021-es, amely csak az utolsó futam utolsó körében dőlt el, a sorozatot izgalmasabbá teszi, hogy a mostani évadban szerepel az immár kétszeres világbajnok Max Verstappen is, aki korábban visszautasította a részvételt.
A Drive To Survive ebben a szezonban is végigmegy az év eseményein, felidézve egyebek mellett Hamilton küzdelmét karrierje legrosszabb szezonjában, Zhou silverstone-i nagy balesetét és Daniel Ricciardo kirúgását a McLarentől.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.