Hazugságvizsgálóra tették Lewis Hamiltont, kiderült, mennyire unja a Forma–1-et
Lewis Hamilton már az első pillanatban megbánta, de a végére belejött.
hvg.hu
Lewis Hamilton abban a tudatban ment bele a Sky Sports ötletébe, hogy egy hazugságvizsgálóra kötve adjon interjút, hogy az jó móka lesz, de már az első pillanatokban látványosan feszengett, ami nem csoda: az egésznek tényleg olyan hangulata volt, mint egy kihallgatásnak, a ráaggatott drótok mellé pedig még egy rendőrségi szakértőt is kapott, aki folyamatosan értelmezte a jeleket, azaz, megmondta, hogy hazudik-e vagy sem.
Ha Hamiltonnak nem is volt komfortos a helyzet, a néző igazán jól szórakozhatott, és még néhány – tuti hiteles – információval is gazdagodhatott. Kiderült például, hogy Hamilton
soha nem hazudott a főnökének, Toto Wolffnak,
Fernando Alonso nem volt a kedvenc csapattársa,
mert a kedvenc csapattársa a finn Valtteri Bottas volt,
nem irigy a csapattársa, George Russell testére,
nem unja a Forma 1-et, addig nem is hagyja abba a versenyzést, amíg meg nem szerzi a nyolcadik világbajnoki címét,
viszont fogalma sincs arról, hogy egy róla szóló filmben ki játszaná majd őt.
„A rendszerváltásnak három pillére kell legyen: a jogállam helyreállítása, az állami bűnszervezet, továbbá az orosz csatlósviszony felszámolása” – hangsúlyozza Magyar Bálint szociológus, a maffiaállam-elmélet kidolgozója, aki szerint a rezsimváltó ellenzék igazi szűk keresztmetszete Magyar Péter személye.