„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A legdurvább, hogy ez nem is az első ilyen eset volt.
Csatornafedélbe szorult mókust szabadítottak ki tűzoltók Dortmundban húsvét hétfőn – írja az AP.
A bajba került állat megmentéséhez egy járókelő kért segítséget, aki azt vette észre, hogy a rágcsáló feje egy úttest közepén kikandikált a lyukból.
A tűzoltók szerint hiába siettek a segítségére
az állat nem volt együttműködő.
Ennek ellenére a csatornafedél eltávolítása után sikerült kiszabadítani a mókust, amely egy közeli fára szaladt fel, amint erre lehetősége nyílt.
A nyugatnémet város tűzoltói egyébként gyakorlott mókusmentők: 2019-ben is ők szabadítottak ki egy szintén csatornafedélbe szorult mókust. Akkor azonban nehezebb dolguk volt, a szorult helyzetből csak altatással tudták megszabadítani a kis rágcsálót.
Csak altatással sikerült kimenteni ezt a szegény mókust szorult helyzetéből
Nyakig volt a pácban.
Felmerült kérdésként, hogy vajon ugyanazt az állatot szabadították-e ki két különböző alkalommal, de erre a tűzoltók nem tudtak válaszolni.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.