Beszólt a Honvédnak a Fradi hangosbemondója, fegyelmi eljárás lett belőle

Kieső helyen van a Honvéd, a bajnok bemondója pedig úgy vélte, itt az ideje viccet csinálnia belőlük.

  • hvg.hu hvg.hu
Beszólt a Honvédnak a Fradi hangosbemondója, fegyelmi eljárás lett belőle

Megkérem az NB II.-be igyekvő vendégszurkolókat, maradjanak a szektorukban

– ez az üzenet hallatszódott az NB I. 27. fordulójában a Ferencváros és a Budapest Honvéd meccse után a Groupama Aréna hangosbemondójából. A meccset a Fradi nyerte 3-0-ra, így hat ponttal vezetik a bajnokságot, a Honvédnak viszont egyre messzebbre úszik az NB I.-ben maradás álma, mivel az utolsó előtti helyen vannak.

A beszólás után az M4 pedig rákérdezett a Fradinál, hogy mi is történt. A klub szerint „a szombat esti mérkőzésen a hangosbemondó tréfásnak szánta a megjegyzését, azonban szavai valójában sportszerűtlenek voltak. A klub mérlegelte a kolléga tízéves munkáját, és házon belül rendezte az esetet.” Az M4 azt írta, hogy az FTC fegyelmi eljárást indított az ügyben.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.