Egy miniszter is van azok között a felháborodott indiaiak között, akik rasszistának és ízléstelennek minősítették a Spiegel minapi karikatúrját. A német lapban abból az alkalomból jelent meg a rajz, hogy India népességszámban lehagyta Kínát. A karikaturista ezt két vonattal ábrázolta: az egyik tömve van utasokkal, akik még a tetőt is megtöltik (ez lenne India), a másik áramvonalas, modern és elegáns (ez lenne Kína).
Sokan értelmezték úgy, hogy a karikatúra gúnyt űz Indiából, és leragadt egy elavult képnél az országról, noha az komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben. A karikatúrát Rajeev Chandrasekhar szövetségi miniszter is kifogásolta, szerinte nem okos dolog India ellen fogadni Narendra Modi miniszterelnök alatt, mert néhány éven belül India gazdasága nagyobb lesz, mint Németországé – üzent a Spiegel olvasóinak.
Kanchan Gupta, a tájékoztatási minisztérium főtanácsadója azt írta a Twitteren, hogy a karikatúra „felháborítóan rasszista”, és másik Twitter-felhasználó szerint a karikatúra a magazin „elit gondolkodásmódját” mutatja.
A Spiegel egyelőre nem reagált a kritikára.
A BBC megjegyzi, hogy bár India számos részén még mindig túlzsúfolt vonatokkal lehet találkozni, jelentős beruházásokat hajtottak végre az ország vasúthálózatának és vonatainak javítása érdekében.
A New York Timesnak 2014-ben kellett bocsánatot kérnie egy karikatúráért, amely az indiai Mars-misszió apropójából született az után, hogy sikeres Mars körüli pályára állt a Mangalyaan űrszonda. A rajzon egy tehenet vezető farmer volt látható, aki bekopogtat az Elite Space Club feliratú szoba ajtaján, ahol két férfi ül és újságot olvas.
India arányaiban is nagyobb munkaképes korú népességgel rendelkezik, mint bármely más nagy gazdaság. Hiába nő azonban a dolgozni képes emberek aránya, katasztrófához vezethet, ha nem sikerül munkát adni nekik. A kilátások vegyesek.