Zámbó Jimmy Fonogram-díjat kapott

A Peter Šrámek és Zámbó Jimmy nevén megjelent filmzene-album lett az év kortárs szórakoztatózenei albuma.

  • hvg.hu hvg.hu
Zámbó Jimmy Fonogram-díjat kapott

Majka és Molnár Tamás Beton.Hofival holtversenyben nyerték meg az év legjobb hazai rap vagy hip-hop albumának vagy hangfelvételének járó Fonogram-díjat – írja a Telex a díjat kiosztó Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (Mahasz) közlésére hivatkozva. Majka és Molnár Azt beszélik a városban című dala, valamint Beton.Hofi Playbániája kapta a díjat. A Mahasz egyelőre 19 Fonogramot osztott ki, ebből 13 kategória hazai, hat pedig külföldi művészeknek jár.

Az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvételének járó díjat Peter Šrámek / Zámbó Jimmy kapták A Király - Filmzene & Symphonic című albumért, vagyis a Zámbó Jimmy életéről szóló tévésorozat zenéjéért.

Zámbó Jimmy mi vagyunk, az élete a mi történetünk - akkor is, ha szerettük, akkor is, ha nem

2022 novemberében kezdte el bemutatni az RTL a Zámbó Jimmy életét bemutató A Király című életrajzi sorozatot. Megnéztük, elmondjuk, mit gondolunk róla, közben persze szót ejtünk Jimmy pályájáról, és Magyarország elmúlt bő negyven évéről is. A Jimmy-sztori Zámbó Imre, azaz Zámbó Jimmy igazi népi hős, aki a nyolcvanas években tűnt fel a magyar vendéglátóipari undergroundban.

Az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele László Attila Amíg van kire várnomja, lett, az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele pedig a Rámszakadt lett a Margaret Islandtől.

A díjazottak listája itt található.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.