szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az énekesnő többek között a hűségről és az elmúlt időszak nehézségeiről beszélt.

Shakira szombaton beszédet mondott a Billboard Awards Woman of The Year díjátadóján, és ebben a férjével, Gerard Piquével való válásáról is említést tett, írja az Independent.

Shakira hónapokkal ezelőtt Barcelonából Miamiba költözött gyerekeivel, azóta most szerepelt először nyilvánosság előtt. Az első Latin Women in Music gálán őt választották az év nőjének, köszönőbeszédében őszintén és érzelemdúsan fogalmazott. Többek között azt mondta: számára ez egy olyan év volt, amikor rájött, hogy a nők jóval erősebbek, mint sokan gondolnák. „Bátrabbak vagyunk, mint gondolnánk. Szerintem függetlenebbek is vagyunk, mint ahogy azt tanították nekünk” – mondta.


„Melyik nő ne tapasztalta volna meg, hogy mások figyelmét, szeretetét vagy elismerését keresi, és közben elfeledkezik önmagáról? Velem is megtörtént” – vallotta be. „Nem az számít igazán, hogy valaki hűséges-e vagy sem, az a fontos, hogy hűséges maradsz-e önmagadhoz” – tette hozzá. Az énekesnő arra is kitért, hogy a zene segítette át élete nehéz időszakain: amikor a leginkább elveszettnek érezte magát, ez volt az, amivel visszatalált önmagához.

Shakira és a Barcelona egykori focistája 11 év után tavaly, meglehetősen nagy sajtóvisszhang közepette szakított, aminek része volt egy bosszúdal is. Piqué a 22 éves Clara Chia modell miatt hagyta el a feleségét.

Még több Élet+Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:


HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!