És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Nem is akárhogy.
Facebook-posztban emlékezett meg Kis Grófo harmincadik születésnapjáról Orbán Viktor, a köszöntés gesztusértékén túl ráadásul azzal is kedveskedett a zenésznek, hogy a Fidesz tavalyi – mulatós zenére is optimalizált – szlogenjét használta. A miniszterelnök ugyanis leszögezte, „bizonyossá vált: Kis Grófo is előre megy, nem hátra!”.
Ha ez nem lenne elég, Orbán bejegyzése alatti kommentjéből az is kiderült, levelet küldött „az ország első számú bulibárójának”, amelyben jó egészséget, családjának sok boldogságot, a közönség szórakoztatásához pedig sok sikert kívánt.
Alig két hét múlva a miniszterelnök is kerek évfordulót ünnepelhet, kíváncsian várjuk, hogy Kis Grófo viszonozza-e majd a jókívánságokat Orbán hatvanadik születésnapján.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.