Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A közismert zenész húszmillió forintnyi hátrányt okozott a költségvetésnek.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói több eljárást folytattak le egy közismert zenésszel szemben, mert a zenei tevékenységével szerzett jövedelmét elhallgatta az adóhatóság elől – áll Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményében.
Azt írják, „a sokak által ismert celebnek az egyik videómegosztó portálon közzétett klipjei után az elmúlt két évben több mint százmillió forint bevétele származott, amelyet elhallgatott az adóhatóság elől”.
Költségvetési csalás miatt folytatnak eljárást, ugyanis a zenész szja-bevallási és -fizetési kötelezettségeinek nem tett eleget, amivel húszmillió forintnyi hátrányt okozott a költségvetésnek. A nyomozók több bizonyítékot és vagyonelemet lefoglaltak. A meg nem nevezett celebet gyanúsítottként hallgatták ki.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.