Sanna Marin belekóstol a show businessbe

A világ legfiatalabb miniszterelnökeként kezdte, most a szórakoztatóiparban próbálja ki magát.

  • hvg.hu hvg.hu
Sanna Marin belekóstol a show businessbe

Sanna Marin volt finn miniszterelnök leszerződött a Range Media Partners nevű tehetséggondozó céggel – adta hírül a Variety.

Mint írják, a Range-nél a média és a szórakoztatás területén rejlő lehetőségek feltárásán dolgozik majd, beleértve a televíziós, filmes, audio- és márkakapcsolatokat.

Marin neve 2019-ben lett világszerte ismert, amikor 34 évesen a történelem legfiatalabb miniszterelnökévé választották Finnországban. Idén szeptember 1-jéig volt hivatalban, lemondását a Finn Szociáldemokrata Párt elnöki posztjáról pedig már áprilisban bejelentette, miután pártja vereséget szenvedett a választásokon. Akkor még úgy tűnt, hogy nem szakít teljesen a politikával, hanem parlamenti képviselőként folytatja.

Szeptember elején aztán bejelentette, hogy csatlakozik az egykori brit miniszterelnök, Tony Blair nonprofit szervezetéhez, az Institute for Global Change-hez, és stratégiai tanácsokat ad majd országoknak, kormányoknak és vezetőknek olyan témákban, mint a technológia, az éghajlatváltozás és a nemek közötti egyenlőség.

A politikában eltöltött éveiről itt írtunk bővebben:

Igazi rocksztárrá vált Sanna Marin, de a finneket ez most nem érdekelte

A világ legfiatalabb miniszterelnökeként kezdte, most az ellenzékben folytatja majd politikai pályafutását Sanna Marin, aki belföldön és külföldön egyaránt népszerű, pártja mégis elvesztette a hétvégén a finnországi törvényhozási választásokat.

(Nyitókép: Nurphoto via AFP / Nicolas Economou)

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.