6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Leveleket írt a színésznőnek eltitkolt közös gyerekükról, sőt Sharon Stone hozzátartozóinak otthonánál is feltűnt.
Sharon Stone-t zaklatja a Magyar Honvédség egy veteránja – szúrta ki a Blikk a brit Daily Mail bulvárlap cikkét. A lap szerint Stone családja “félelemben él”.
A férfi leveleket küldözget a színésznőnek. Ezekben többek között azt állítja, hogy 1986–ban volt viszonyuk, és hogy ő az apja a sztár eltitkolt majd születése után nem sokkal meghalt fiúgyerekének, Jasonnak.
A férfi májusban – a térfigyelő kamerák felvételei alapján – feltűnt Stone nővérének otthonánál, de járt a színésznő bátyjának és édesanyjának a házánál is. Egyik levelében az együtt töltött éveikről ír, és arról, hogy javult a mentális egészsége.
Stone családja magánnyomozót fogadott, aki telefonon fel is hívta a férfit, aki azt állította, hogy Stone a menyasszonya volt, és hogy az édesapja jó barátságban volt Sharon Stone édesanyjával.
Paul Barresi, a magánnyomozó a londoni reptéren érte utol telefonon a magyar férfit, aki Magyarországra készült utazni. Barresi szerint nem kell tartania a családnak a zaklatótól, mivel az nem tervez újra Amerikába menni.
Sharon Stone azt állítja, hogy az Elemi ösztön miatt veszítette el a szülői felügyeleti jogát
Az erotikus thriller ugyan a világhírnevet hozta el Sharon Stone-nak, de a színész magánélete megsínylette, hogy a kilencvenes évek elején sokan egyszerűen szexfilmnek titulálták az Elemi ösztönt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.