Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Nemzeti Színházban balesetet szenvedő színészek állapotáról tájékozódott a helyszínen.
Nagyjából abban az időben, hogy kijött a hír: Csák János nem fogadja el Vidnyánszky Attila lemondását a Nemzeti Színház éléről, a miniszter Facebook-oldalán megjelent egy fényképes dokumentáció, amint a pénteki Rómeó és Júlia előadásán balesetet szenvedő két színész állapotáról érdeklődik a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikáján. A minisztert a kórházi vizitre elkísérte Vidnyánszky Attila is.
„Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó állapota a szakszerű és magas színvonalú orvosi ellátásnak köszönhetően folyamatosan javul” – áll a posztban, amelyből az is kiderül, hogy Csák Jánost Dr. Merkely Béla rektor és Dr. Bodzay Tamás, a Traumatológiai Klinika vezetője fogadta.
A Facebook-bejegyzésben tudatta Csák azt is, hogy a minisztérium azonnal gyorssegélyt ad mind a két színésznek.
Korábban mi is megírtuk, hogy a színészek a díszletről zuhantak le, a helyszínre érkező mentők ellátták őket. Arról egyelőre nem tájékoztatott a Vidnyánszky Attila vezette színház, hogy pontosan mi történt. Sajtóértesülések szerint a balesetet nem lehetett látni a nézőtéren, mert a díszlet mögött történt. A két színész a színpad és a kulisszák határán sérülhetett meg, akkor, amikor a vastraverzekkel felépített díszlet felső emeletéről zuhantak több métert hátrafelé.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.