Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Kiderült, hogy csak szabadtéri tűz füstjét nem szívja többet.
Bár néhány napja Snoop Dogg bejelentette, hogy felhagy a „füstöléssel”, vagyis a „szívással”, most úgy tűnik, csak egy médiahackről volt szó, és mégsem szakít védjegyévé vált szokásával – számolt be a USA Today.
Mint beszámoltunk róla, az amerikai rapper múlt csütörtökön az Instagramon tett közzé egy bejegyzést, amelyben bejelentette: „Hosszas mérlegelés és a családommal való beszélgetés után úgy döntöttem, leszokom. Kérlek, tartsátok tiszteletben a magánéletemet ebben az időszakban"
Snoop ekkor még nem tisztázta, hogy a kannabiszról is leszokik-e, hétfőn azonban kiderült, szó sincs arról, hogy abbahagyja a marihuána fogyasztását, csupán leszerződött egy reklámkampányra a Solo Stove nevű füstmentes tűzrakóhely gyártójával, tehát valójában egy szójátékot sütött el.
„Imádom a szabadtéri tüzet, de a füst túl sok volt. A Solo Stove javított ezen, és megszüntette a füstöt" – írta egy sajtóközleményben.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Ezúttal 2,8-as erősségűt.
Az eddig egyetlen művéről ismert MS mester tucatnyi munkáját mutatja be a Szépművészeti Múzeum.
A színész lesz a következő Nagy Ő.