Szijjártó és Dzsudzsák együtt mentek el az éjféli misére

Ezúttal nem posztoltak közös szelfit, mint Szijjártó születésnapján, amikor a „legszűkebb körben” ünnepelt a Szijjártó család és a focista.

  • hvg.hu hvg.hu
Szijjártó és Dzsudzsák együtt mentek el az éjféli misére

Bár nem verték nagydobra, de Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Dzsudzsák Balázs együtt voltak éjféli szentmisén szenteste – vette észre kettejük és a templom posztjait összehasonlítva a 444. Sőt, a tavalyi posztokat elemezve még azt is kiszúrták, hogy a két jó barát már tavaly is együtt vett részt a misén.

A képeken és a videókon látható, hogy a Dunakeszin élő politikus, a felesége és kedvenc focistája a Dunakeszi Jézus Szíve Templom és Plébánia miséjén vettek részt szenteste: Szijjártó és Dzsudzsák bár egymástól függetlenül, de ugyanonnan és ugyanakkor posztoltak.

Sőt, a portál még azt is észrevette a templom szentmiséről készült videóján, hogy Szijjártó, a felesége és a gyerekeik ültek egy padsorban, mögöttük pedig Dzsudzsák. Hasonlóan ült a társaság egy évvel ezelőtt is a szentmisén. Két éve azonban még nem csatlakozott a családhoz Dzsudzsák.

Dzsudzsák akkor is jelen volt, amikor Szijjártó „szűk családi körben” megünnepelte a 45. születésnapját. A focista a miniszteri kinevezésére is elkísérte Szijjártót, aki diplomata útlevelet is adott Dzsudzsáknak, és ott ült a kuratóriumban, amikor a győri egyetem 370 millió forintért megvette Dzsudzsák cégét.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.