A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az állat valószínűleg menekülés közben csapdába eshetett.
Szarvasmaradványokat talált egy terepfutó az erdőben, írja a kemma.hu. Simonyi Nikolett arról számolt be a lapnak, hogy hétvégi futása közben, a Dorog Gete és Tokod közötti szakaszon, az útvonalról letérve vette észre a néhai állat csontvázát, amely egy fa két ága közé szorult.
A csontvázat először nem tudta beazonosítani, de mivel lefotózta és kiposztolta a közösségi oldalára, számos tipp érkezett rá – volt, aki lóra vagy vaddisznóra gondolt. A lapnak nyilatkozó Szabó Kálmán tatai vadász végül tisztázta a helyzetet, és azt is, hogyan kerülhetett a szarvascsontváz a fára. Szerinte biztosan valami elől menekülhetett az állat, amikor csapdába esett.
Kutya vagy sakál meghajtotta, és a menekülés közben át akart ugrani a fa két ága között, de végül beszorult. A csontváz nagy részét a ragadozók már széthordták, a maradékot pedig teljesen lecsupaszították. Jól látszik, hogy már a moha is elkezdett megtelepedni rajta, így biztos, hogy több éve már ott van, és a mérete alapján felnőtt példány lehetett
– összegezte a szakember, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy ha valaki elhullott nagyvad tetemére bukkan, nem szabad elvinni sem a csontokat, sem az agancsot, helyette jelenleni kell a vadásztársaságnak.
(Nyitóképünk illusztráció.)
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.