Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A színész szerint az az igazán „tökös férfi”, aki részt vállal a gyerekek körüli mindennapi teendőkben.
Nem segítek, hanem a gyerekeinkről való gondoskodás számomra magától értetődő dolog
– tartja Nagy Ervin, aki a Nők Lapjában osztotta meg gondolatait a láthatatlan munkáról. Az újságban mellette Csányi Vilmost, Grecsó Krisztiánt, Bagossy Norbertet, Kiss Gergelyt és Rákóczi Ferencet is ugyanerre kérték, és igazán szívet melengető válaszok születtek.
A címlapfotón ikreivel, Elzával és Franciskával szereplő Nagy például arról írt, hogy már fiatalkorától kezdve úgy gondolta: az az igazán „tökös férfi”, aki részt vállal a gyerekek körüli mindennapi teendőkben, és ebben a saját apja mutatott neki példát.
Nagyon jónak tartja, ha az apa is ott van a nulladik perctől a gyerekek életében. Neki fontos volt, hogy a sajátjaival már a kezdettől legyen egy olyan testi közelség, ami megalapozza a későbbi „kémiai és érzelmi kötődést, az életben való szövetséget, összefonódást”.
Szerinte azért is megy szét nagyon sok pár szülés után, mert a férfi nem vállal sorsközösséget. „Az ikreknél egyébként nem is opció, hogy egyedül maradjon az anya, két újszülötthöz két szülő kell.”
Nagy úgy véli, hogy az ő generációja már teljesen máshol tart apaként, mint a saját apja generációja, akik még a babakocsit sem voltak hajlandók tologatni. „Lassan, de biztosan beépül az új generációkba, hogy az apának dolga van”, nyugtázta.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.